A munkahelyi biztonságról és egészségvédelmről szóló, 2000. évi XXVII. számú törvény értelmében létrehozott Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Hatóság (OHSA) a munkahelyi egészségvédelemért és biztonságért felelős, máltai nemzeti szervezet. Az OHSA az igazgatóság tagjaiból áll, akiket a miniszter nevezi ki, a három érdekelt oldalt képviselő tagokkal folytatott konzultáció alapján, akiket elsősorban a munkáltatók, a munkavállalók és a szakszervezetek képviselnek. Az OHSA továbbá végrehajtó testülettel rendelkezik, amelynek a következők a funkciói:
- a 2000. évi XXVII. számú törvény rendelkezéseinek, valamint az azok értelmében hozott szabályok vagy végzések alkalmazása,
- a vezérigazgatóval való konzultációt követően stratégiák kidolgozása, amelyek révén végrehajtható a munkahelyi egészségvédelemre és biztonságra vonatkozó, általános nemzeti szakpolitika,
- a munkahelyi egészségvédelem és biztonság magas színvonalának elősegítésére, fenntartására és védelmére vonatkozó szabályok kidolgozásához tanácsadás a munkahelyi egészségvédelemért és biztonságért felelős miniszter számára,
- a vonatkozó munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági jogszabályok betartásának nyomon követése és az azok végrehajtását célzó intézkedések megtétele,
- a munkahelyi egészségvédelem és biztonság magas színvonalának elősegítését, fenntartását és védelmét célzó szabályok vagy magatartási kódexek kidolgozása,
- a munkahelyi egészségvédelemre és biztonságra, valamint a munkahelyi balesetek, foglalkozási megbetegedések és halálesetek elkerülésének módszereire vonatkozó információk terjesztésének elősegítése,
- a munkahelyi egészségvédelemről és biztonságról, valamint a munkahelyi sürgősségi ellátásról és elsősegélyről szóló oktatás és képzés elősegítése, (h) munkahelyi balesetek, foglalkozási megbetegedések és halálesetek, valamint a munkahelyi egészségvédelemmel és biztonsággal összefüggő ügyek adatainak és statisztikáinak gyűjtése és elemzése,
- azon üzemek, létesítmények, berendezések, gépek, cikkek, munkahelyi felhasználásra szánt anyagok vagy vegyianyagok nyilvántartása, amelyek a Hatóság véleménye szerint súlyos munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági kockázatot jelentenek,
- valamennyi, a munkahelyi egészségvédelmet és biztonságot érintő ügy kivizsgálása, valamint a munkahelyeken biztosított munkahelyi egészségvédelem és biztonság színvonalának garantálását célzó vizsgálatok végzése,
- a foglalkozási megbetegedések, munkahelyi balesetek vagy halálesetek megelőzési módszereinek javítását célzó, tudományos kutatás elősegítése és végzése,
- a munkahelyi egészségvédelemmel és biztonsággal kapcsolatos kérdésekben illetékes tanácsadó személyek nyilvántartása.