Görögország

Nemzeti szinten a munkahelyi biztonsággal és egészségvédelemmel (OSH) kapcsolatos minden kérdés a Munkaügyi és Szociális Biztonsági Minisztérium felelőssége alá tartozik. A fő illetékes állami hatóságok a Munkakörülményekkel és Egészségvédelemmel Foglalkozó Főigazgatóság, amely a munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi jogszabályokkal, stratégiával, szervezéssel, tájékoztatással, oktatással, képzéssel és kutatással kapcsolatos ügyekért felelős, valamint a Munkaügyi Felügyelet (S.EP.E.), amely a munkaügyi jogszabályok végrehajtásáért felelős felügyeleti és végrehajtó hatóság.



A nem kormányzati munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi szociális partnerek a munkahelyi biztonsággal és egészségvédelemmel kapcsolatos, intézményesült nemzeti társadalmi párbeszéden keresztül kulcsszerepet játszanak annak a közös célnak az elérésében, amely a munkakörnyezet javítására és a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések számának minimálisra csökkentésére irányul.



A görög fókuszpont a szociális partnerekkel és más szervezetekkel folytatott, jogszabályban meghatározott együttműködés útján egyebek mellett ellátja azt a feladatot, hogy összehangolja és irányítja a nemzeti munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi információs hálózat működését.


Focal points' contact details

  • Hellenic Ministry of Labour and Social Affairs
    29, Stadiou str.
    10110
    Athens
    Greece
    Contact person: Ioannis KONSTANTAKOPOULOS
    E-mail address:
    grfop.euosha [at] ypakp.gr