Szellő János, Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK)
A Magyar Értelmező Kéziszótár szerint munkaképes az a személy, akinek testi, szellemi egészsége, fizikai állapota megengedi, hogy munkát végezzen. A munka és az egészség összefüggései évezredek óta ismertek. A munkakörnyezet olyan egészséget és biztonságot veszélyeztető kockázatokkal jár, amely lényegesen meghaladja az ember egyéb környezetének hatásait, különösen a foglalkozási egészség szempontjából. Magyarországon az 1900-as évek elején a munkaképesség fogalmi alapja az egészségkárosodás, illetve annak hatása a munkavégző képességre volt, amely kezdetekben döntően csak a biztosításhoz kapcsolódott. Az új gépek, technológiák bevezetése megnövelte a balesetek, foglalkozási megbetegedések arányát, ráirányítva a figyelmet a munkavállalók egészségi állapotára. Először egy 1907. évi jogszabályban fogalmazzák meg az orvosszakértői munka végzésének szükségességét az egészségkárosodás megállapítására. Majd 1927-ben egy másik törvény kibővíti a korábbi feladatkört azzal, hogy a rokkantság véleményezése is orvosszakértői feladat.