Kiemelt pontok
Vissza az összefoglalóhozAz OiRA segíthet a harmadik felek által elkövetett munkahelyi erőszak kezelésében
© EU-OSHA
A harmadik felek, például ügyfelek, betegek, tanulók vagy a nyilvánosság tagjai által elkövetett erőszak az ágazatok és foglalkozások széles körét érinti.
Ezért bevezetünk egy online interaktív kockázatértékelési (OiRA) eszközt, amely segít a vállalkozásoknak azonosítani és kezelni a harmadik felek által elkövetett erőszakkal kapcsolatos biztonsági és egészségvédelmi kockázatokat, valamint megfelelő megelőző intézkedéseket végrehajtani a munkavállalók védelme érdekében.
Az eszköz könnyen hozzáférhető és felhasználóbarát felületét úgy tervezték, hogy bármilyen munkahelyi környezetben elősegítse – a vonatkozó európai uniós jogszabályoknak és iránymutatásoknak megfelelő – személyre szabott kockázatértékelési eljárást.
Felkérjük nemzeti OiRA-partnereinket, hogy igazítsák az eszközt saját igényeikhez, vagy vegyék figyelembe ezt az információt saját ágazati eszközeik kifejlesztése során.
Fedezze fel az eszköz funkcióit!
Tudjon meg mindent az OiRA eszközről