You are here

Sajtóközlemények
AZONNALI KÖZZÉTÉTELRE - 21/06/2016 - 01:45

Európa-szerte több mint 100 partner kötelezte el magát az „Egészséges munkahelyet minden életkorban!” kampány mellett.

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) jóváhagyta az „Egészséges munkahelyet minden életkorban!” elnevezésű 2016–2017-es összeurópai kampány hivatalos kampány- és médiapartnereinek első hullámát. A hivatalos kampánypartnerek hálózata sokféle ágazatot képviselő európai és nemzetközi vállalatokból és szervezetekből áll, többek között munkaadói és munkavállalói szövetségekből, technológiai platformokból, nem kormányzati szervezetekből és multinacionális vállalatokból. A médiapartnerek is csatlakoztak a kampányhoz, hogy publikációikon és az interneten keresztül segítsenek felhívni a figyelmet a kampányra.

Az uniós munkavállalók 27 %-a véli úgy, hogy nem képesek 60 éves korukig ugyanazt a munkakört ellátni. A fenntartható munkavégzés és az egészséges időskor előmozdításával a munkavállalók minden generációjában javítanunk kell a munkával eltöltött életet.

Az „Egészséges munkahelyet minden életkorban!” kampány a fenntartható munkavégzésre összpontosít az idősödő európai munkaerő összefüggésében. Az egyik fő üzenet a megelőzés, amely végigkíséri a munkával töltött teljes életet, mégpedig a munkahelyi balesetek és betegségek megelőzésének alapjául szolgáló kockázatértékelésen keresztül, amelyhez rehabilitáció, valamint a munkába való visszatérést és az egész életen át tartó tanulást támogató intézkedések társulnak.

 

Christa Sedlatschek, az EU-OSHA igazgatója a kampánypartnerek fontosságára mutat rá: „Az uniós munkavállalók 27%-a véli úgy, hogy nem képesek 60 éves korukig ugyanazt a munkakört ellátni. A fenntartható munkavégzés és az egészséges időskor előmozdításával a munkavállalók minden generációjában javítanunk kell a munkával eltöltött életet. Ennek középpontjában pedig a kockázatmegelőzés áll. A 2016–2017-es kampányhoz csatlakozva a szervezetek példát mutathatnak és élen járhatnak a munkahelyi kormenedzsmentre vonatkozó gyakorlati megoldások megvalósításában. Közreműködésük nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a lehető legszélesebb közönséghez juttassuk el a kampányt.”

 

A kampányhoz csatlakozó hivatalos partnerek első hullámában főként olyan szervezetek képviseltették magukat, amelyek az „Egészséges munkahelyek – Kezeljük a stresszt” elnevezésű 2014–2015-ös kampányban való sikeres részvételüket követően újra elkötelezték magukat a téma mellett. Továbbra is kihasználják a partnerség által kínált számos lehetőséget, többek között a nagyobb láthatóságot, a kampányeszközöket és -anyagokat, a hálózatépítést és a kölcsönös tanulást.

 

Luca VISENTINI, az Európai Szakszervezetek Szövetségének (ESZSZ) főtitkára a következő várakozásokat fogalmazta meg hivatalos kampánypartnerként: „Az ESZSZ várakozása szerint a kampány felhívja a figyelmet arra, hogy a megelőzés bármely életkorban és munkahelyen csakis a dolgozók és a munkahelyi biztonsággal foglalkozó bizottságok bevonásával javítható, valamint arra, hogy a jogalkotás szintjén egész Európában lépéseket kell tenni a munkakörülmények javítása érdekében.”

 

Markus J. BEYRER, a BUSINESSEUROPE főigazgatója a következőképpen nyilatkozott szervezetének a kampányban való részvételéről: „Át kell tekintenünk, hogy a munkavállalók a munkával töltött élet során miként tudnak jó egészségben, produktívan hosszabb ideig munkában maradni. Ugyanakkor el kell kerülnünk, hogy az életkoruk szerint általánosítsuk és sztereotipizáljuk az embereket. Reméljük, hogy a kampány segíteni fogja a munkáltatókat azzal, hogy e tekintetben hasznos információkat és eszközöket biztosít számukra.”

 

A hivatalos kampánypartnereknek különböző eseményeken és tevékenységekben is részt vehetnek, ahol lehetőségük nyílik arra, hogy megmérettessék magukat az Egészséges Munkahelyek – Helyes Gyakorlat Díjak különleges kampánypartnerek kategóriájában. A bevált gyakorlatok cseréje céljából maguk a partnerek szerveznek eseményeket, amelyeket rendszeres időközönként tartanak meg a kampány során. Ezek alkalmat adnak a szervezetek számára, hogy megvitassák az idősödő munkaerővel kapcsolatos sikeres OSH-irányítási gyakorlatokat, és tanuljanak egymástól.

 

A kampány tervei szerint a partnerek második hulláma 2016 őszén fog csatlakozni. Az EU-OSHA arra bátorítja az érdekelt feleket, hogy 2016 szeptemberéig online nyújtsák be jelentkezésüket.

 

A kampányhoz eddig csatlakozott médiapartnerek olyan újságírók és szerkesztők, akik Európa-szerte foglalkoznak a munkahelyi biztonsággal és egészségvédelemmel, és felhasználják hálózataikat, valamint nyomtatott, online és közösségi média csatornáikat a kampány és a kampányüzenetek népszerűsítésének elősegítésére. Emellett rendezvényeket szerveznek, kampányanyagokat adnak a képzési tanfolyamoknak, népszerűsítik az Európai Helyes Gyakorlat Díj versenyét, és bátorítják a nevezéseket.

 

Hivatkozások:

 

Hivatalos kampánypartnerek 2016–2017-ben:

  1. Acciona Energia
  2. aeris GmbH
  3. AGE Platform Europe
  4. AIRBUS GROUP
  5. ArcelorMittal Distribution Solutions SA
  6. B·A·D Gesundheitsvorsorge und Sicherheitstechnik GmbH
  7. Baxter
  8. BUSINESSEUROPE
  9. Campofrio Food Group
  10. International Confederation of Inspection and Certification Organisations (CEOC International)
  11. Comité Européen des Fabricants de Sucre (CEFS)
  12. Confederation of National Associations of Tanners and Dressers of the European Community (COTANCE)
  13. Council of European Employers of the Metal, Engineering and Technology-based Industries (CEEMET )
  14. DEKRA Insight
  15. DuPont Sustainable Solutions
  16. Electrocomponents plc
  17. Employee Assistance European Forum (EAEF)
  18. EuroCommerce
  19. EuroHealthNet
  20. European Academy of Occupational Health Psychology (EAOHP)
  21. European Academy of Dermatology and Venereology (EADV)
  22. European Association of Paritarian Institutions (AEIP)
  23. European Confederation of Independent Trade Unions (CESI)
  24. European Construction Industry Federation (FIEC)
  25. European Federation for Company Sport (EFCS)
  26. European Federation for Welding, Joining and Cutting (EWF)
  27. European Federation of Building and Woodworkers (EFBWW)
  28. European Federation of National Maintenance Societies (EFNMS)
  29. European Federation of Public Service Unions (EPSU)
  30. European Hospital and Healthcare Employers' Association (HOSPEEM)
  31. European Industrial Gases Association (EIGA)
  32. European League Against Rheumatism (EULAR)
  33. European Network of Safety and Health Professional Organisations (ENSHPO)
  34. European Operating Room Nurses Association (EORNA)
  35. European Public Law Organization (EPLO)
  36. European Safety Federation (ESF)
  37. European Salt's Producers Association (EUSALT)
  38. European Society of Safety Engineers (ESSE)
  39. European Solvents Industry Group (ESIG)
  40. European Technology Platform on Industrial Safety (ETPIS)
  41. European Trade Union Committee for Education (ETUCE)
  42. European Trade Union Confederation (ETUC)
  43. European Transport Workers' Federation (ETF)
  44. European Virtual Institute for Integrated Risk Management (EU-Vri)
  45. FCC Citizen Services
  46. Federación Iberoamericana de Asociaciones de Psicología (FIAP)
  47. Federation of Occupational Health Nurses within the European Union (FOHNEU)
  48. Federation of the European Ergonomic Societies (FEES)
  49. Gas Natural Fenosa
  50. Generali Employee Benefits Network (GEB)
  51. Heineken International
  52. HP Inc
  53. Iberdrola
  54. Ideal Standard International
  55. International Association of Mutual Benefit Societies (AIM)
  56. International Federation of Musicians (FIM)
  57. International Institute of Risk and Safety Management (IIRSM)
  58. International Safety and Health Construction Coordinators Organization (ISHCCO)
  59. Medicover
  60. OMV
  61. ORCHSE Strategies, LLC
  62. Partnership for European Research in Occupational Safety and Health (PEROSH)
  63. Pirelli & C
  64. PSYA
  65. SAP SE
  66. SEAT S.A
  67. Siemens AG
  68. Sofidel S.p.A.
  69. Standing Committee of European Doctors (CPME)
  70. Toyota Material Handling Europe
  71. European Association of Craft, Small and Medium-sized Enterprises (UEAPME)
  72. UNI Europa
  73. UEMS Occupational Medicine section
  74. ZF TRW Active & Passive Safety Technology

A kampány médiapartnerei 2016–2017-ben:

  1. ABEO News
  2. ActuEL-HSE
  3. Aragon Valley
  4. Bezpečná Práca
  5. Das Büro
  6. ERGONOMA JOURNAL
  7. euroXpress
  8. Face au Risque
  9. Formacion de SEGURIDAD LABORAL
  10. Gesunde Arbeit
  11. Health & Safety Times
  12. HMSmagasinet
  13. ISSA Mining Newsletter
  14. MaintWorld magazine
  15. PPE.org
  16. PrevenBlog
  17. Prevention World
  18. Promotor BHP
  19. Proteger
  20. PuntoSicuro
  21. Quotidiano Sicurezza
  22. Reputation Today
  23. Revista Segurança
  24. rhsaludable
  25. Safety Focus
  26. Safety Management
  27. Segurança Comportamental
  28. Trinacria News

[1] “27 % of European workers don’t think they will be able to do the same job at 60"Eurofound (Európai Alapítvány az Élet- és Munkakörülmények Javításáért) (2015), „Hatodik európai munkakörülmény-felmérés - 2015”.

Megjegyzések a szerkesztőnek: 
1.

A 2016–17. évi „Egészséges munkahelyeket minden életkorban!” kampány a megfelelő munkahelyi biztonság és egészségvédelem kezelésének és a kockázatmegelőzésnek a fontosságára hívja fel a figyelmet a munkával töltött élet során, valamint arra, hogy nem szabad megfeledkezni a munka és az egyén képességeinek összehangolásáról, függetlenül attól, hogy valaki a karrierje kezdetén vagy végén tart. Az előző „Egészséges munkahelyek” kampányokhoz hasonlóan az EU-OSHA fókuszpontjai biztosítják a nemzeti szintű koordinációt, a hivatalos kampány- és médiapartnerek pedig támogatást nyújtanak.

A kampány 2016. április 15-én indul útjára. A kampány eseménynaptárában a kulcsfontosságú események közé tartozik a Munkahelyi Biztonság és Egészségvédelem Európai Hete (2016. és 2017. október), valamint az Egészséges Munkahelyek – Helyes Gyakorlati Díj díjkiosztó ünnepsége (2017. április). A kampányt az „Egészséges munkahelyek” csúcstalálkozó zárja majd (2017. november), amelyen az EU-OSHA mellett mindazok összegyűlnek, akik hozzájárultak a kampányhoz, hogy számba vegyék a kampány eredményeit és a tanulságokat.

2.

A 2 éves „Egészséges munkahelyek” kampány több mint 30 európai országban folyik, és a világon a legnagyobb ilyen jellegű munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi kampánynak tekintik. A kampány fő üzenete, hogy a munkahelyi biztonság és egészségvédelem sikeres kezelése jó a munkavállalóknak, a vállalkozásoknak és a társadalom egészének.

3.

Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség(EU-OSHA) küldetése, hogy Európát biztonságosabb, egészségesebb és termelékenyebb munkavégzési hellyé tegye. Az Ügynökség megbízható, kiegyensúlyozott és elfogulatlan munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi információkat, adatokat kutat, készít elő és terjeszt, továbbá európai szintű figyelemfelhívó kampányokat szervez. Az Európai Unió által 1994-ban alapított spanyolországi bilbaói székhelyű Ügynökség az Európai Bizottság, a tagállami kormányzatok, munkaadói és munkavállalói szervezetek képviselői, valamint az EU 28 tagállamának és más országoknak a vezető szakértői számára nyújt találkozási, együttműködési fórumot.

Most már követhet minket a Facebookon, a Twitteren, a LinkedInen, a YouTube-on, illetve feliratkozhat havonta megjelenő OSHmail hírlevelünkre. Az EU-OSHA rendszeres híreire és információira regisztrálhat az RSS feed-en keresztül is.

http://osha.europa.eu