For immediate release - 14/11/2022 - 12:00
A 2022. évi Egészséges munkahelyek csúcstalálkozó a világ legnagyobb, a munkahelyi biztonságot és egészségvédelmet előmozdító kampányát ünnepli
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) rendezésében a mai napon kezdődik a 2022. évi Egészséges munkahelyek csúcstalálkozó. A konferencia célja, hogy összefoglalja az elmúlt két évben, az „Egészséges munkahelyek – Legyen könnyebb a teher!” kampány során szerzett ismereteket és tapasztalatokat.
Az EU-OSHA „Egészséges munkahelyek – Legyen könnyebb a teher!” elnevezésű kampánya arra segített felhívni a figyelmet, hogy miként lehet hatékonyan megelőzni a munkavégzéssel összefüggő váz- és izomrendszeri megbetegedéseket, amelyek továbbra is komoly aggodalomra adnak okot. Elismerésemet szeretném kifejezni a kampányban részt vevő partnereknek elkötelezettségükért, és várakozással tekintek az elé, hogy a csúcstalálkozón élénk eszmecserét folytassunk arról, hogy miként tudunk többet tenni a munkavállalók egészségének védelméért.
Nicolas Schmit, a foglalkoztatásért és a szociális jogokért felelős európai biztos
Vezető európai szakemberek és döntéshozók gyűlnek össze november 14–15-én Bilbaóban, hogy megvitassák a kampány legfontosabb eredményeit, és megosszák egymással a munkavégzéssel összefüggő váz- és izomrendszeri megbetegedések (az izmok, ízületek és az inak károsodása) hatékony megelőzésére irányuló jövőbeni stratégiákkal kapcsolatos meglátásaikat.
Nicolas Schmit, a foglalkoztatásért és a szociális jogokért felelős európai biztos kiemeli a kampány eddigi eredményeit:
„A szociális jogok európai pillérének egyik alapelve, hogy szavatolni kell a munkahelyek biztonságosságát, az adott célra való alkalmasságát, valamint azt, hogy biztosítsák a munkavállalók egészségének előtérbe helyezését. Tavaly a Bizottság előterjesztette az Európai Unió 2021–2027-es munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi stratégiai keretét, amelynek célja a változások kezelése, a megelőzés javítása és a felkészültség növelése. Az EU-OSHA „Egészséges munkahelyek – Legyen könnyebb a teher!” elnevezésű kampánya arra segített felhívni a figyelmet, hogy miként lehet hatékonyan megelőzni a munkavégzéssel összefüggő váz- és izomrendszeri megbetegedéseket, amelyek továbbra is komoly aggodalomra adnak okot. Elismerésemet szeretném kifejezni a kampányban részt vevő partnereknek elkötelezettségükért, és várakozással tekintek az elé, hogy a csúcstalálkozón élénk eszmecserét folytassunk arról, hogy miként tudunk többet tenni a munkavállalók egészségének védelméért.”
A téma összetettségét az EU-OSHA megbízott ügyvezető igazgatója, William Cockburn ismerteti:
„Bár a váz- és izomrendszeri megbetegedések megelőzhetők, továbbra is a leggyakoribb munkavégzéssel összefüggő egészségügyi problémát jelentik Európában. Mind a fizikai, mind a pszichoszociális kockázati tényezők (például a túlzott munkaterhelés) hozzájárulnak a váz- és izomrendszeri megbetegedések kialakulásához vagy súlyosbodásához. A helyzetet kétségtelenül rontották a munkakörnyezetben bekövetkezett változások, amelyek nagyrészt a Covid19-világjárványra vezethetők vissza. Közelmúltbeli OSH Pulse felmérésünk megerősíti, hogy a munkavállalók 30%-a szenved csont-, ízületi vagy izomproblémától vagy -fájdalomtól, 27%-uk stressztől, depressziótól vagy szorongástól, 37%-uk pedig általános fáradtságtól. Sajnálatos módon ez a tendencia a munkahelyeken valószínűleg folytatódni fog a világjárvány után is. Folytassuk a munkát ezen számadatok csökkentése érdekében!”
A nyitóülésen több magas rangú előadó is részt vesz annak megvitatásában, hogy miként lehetne „enyhíteni a terheket” a munkavállalók számára szerte az EU-ban. A felszólalók többek között a következők lesznek:
- Nicholas Schmit, a foglalkoztatásért és a szociális jogokért felelős európai biztos,
- Yolanda Díaz Pérez, második alelnök, munkaügyi és szociális gazdasági miniszter, spanyol kormány,
- Idoia Mendia Cueva, második alelnök, munkaügyi és foglalkoztatási miniszter, baszk kormány, és
- Dragoş Pîslaru, a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság elnöke, Európai Parlament.
Kateřina Štěpánková, az EU Tanácsának cseh elnökségét képviselő munka- és szociális ügyekért felelős miniszterhelyettes videón szólal fel az ülésen.
A kutatók és a nemzeti és európai hatóságok képviselői három párhuzamos ülésen osztják meg álláspontjukat. Ezek az ülések a következők lesznek: a váz- és izomrendszeri megbetegedések vállalkozásokon belüli felügyeletével kapcsolatos kihívások és innovatív megoldások, a krónikus váz- és izomrendszeri megbetegedésekben szenvedők hatékony támogatása, valamint a váz- és izomrendszeri megbetegedések és a pszichoszociális kockázatok közötti kapcsolat.
A megbeszélések itt nem érnek véget, mivel a csúcstalálkozó további érdekes eszmecseréket tartogat a munkahelyi biztonságnak és egészségvédelemnek a munka új világában történő megvalósításával kapcsolatban. Napirenden van egy vitaindító előadás „az algoritmusok biztonságossá tételéről a munkavállalók számára”, majd a témával kapcsolatos panelbeszélgetés.
A csúcstalálkozó egyik fénypontja az Egészséges munkahelyek – Helyes Gyakorlat Díjak díjátadó ünnepség, amelyen a nyolc nyertes és a nyolc elismerésben részesített szervezetet díjazzák a váz- és izomrendszeri megbetegedések megelőzése terén tett innovatív intézkedéseikért.
A rendezvényen a 2022. évi EU-OSHA EEN OSH Promotion díjat is átadják. Ezzel a díjjal összefüggésben az EU-OSHA és az Enterprise Europe Network (EEN) együttműködnek, hogy felhívják a kis- és középvállalkozások (kkv-k) figyelmét a munkahelyi biztonság és egészségvédelem fontosságára.
A munkahelyi biztonság és egészségvédelem, illetve a váz- és izomrendszeri megbetegedések témája iránt érdeklődők élő adásban online követhetik nyomon a csúcstalálkozó eseményeit. Kövessen minket a Twitter en az #EUOSHAsummit és #Euhealthyworkplaces hashtagek segítségével!
Az EU-OSHA a 2023–2025-re szóló következő Egészséges munkahelyek kampány felé is kitekint, amelyet „Biztonságos és egészséges munkavégzés a digitális korban” címmel 2023 októberében indít útjára.
Hivatkozások:
Notes to editor:
A 2020-2022. évi Egészséges munkahelyek kampány, „Egészséges munkahelyek – Legyen könnyebb a teher!” célja, hogy felhívja a figyelmet a váz- és izomrendszeri megbetegedésekre (MSD-k), és tájékoztatást nyújtson azok megelőzéséről és kezeléséről. A kampányt nemzeti szinten az EU-OSHA fókuszpontjai koordinálják, és hivatalos kampány- és médiapartnerek és az Európai Vállalkozói Hálózat támogatja. A kampány hat fő célkitűzése:
- Felhívni a figyelmet a váz- és izomrendszeri megbetegedések megelőzésének fontosságára az MSD-k előfordulására és egyénekre, vállalkozásokra és társadalomra gyakorolt hatásukra vonatkozó tények és adatok szolgáltatása segítségével;
- Az MSD-khez kapcsolódó kockázatértékelés és proaktív kezelés népszerűsítése a kapcsolódó eszközök, útmutatás, audiovizuális és egyéb támogató anyagok biztosítása révén;
- Bemutatni, hogy az MSD-k mindenki számára problémát jelentenek, de sikeresen kezelhetők;
- Az új és újonnan felmerülő MSD kockázati tényezőkre vonatkozó ismeretek bővítése;
- A krónikus MSD-kkel élő munkavállalók támogatásának fontosságára való figyelemfelhívás, a visszailleszkedés és az aktív foglalkoztatásban tartás módozatainak bemutatása;
- A különböző érdekelt felek közti valódi együttműködés ösztönzése, az információ és a helyes gyakorlatok cseréjének elősegítése;