Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
Sajtóközlemények
Egy szintet fel- Új Egészséges munkahelyek kampány: felhívás a munkáltatók és a munkavállalók közötti együttműködésre - 2012. 04. 20.
-
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) „Együtt a kockázatok megelőzéséért” címmel elindítja új kétéves Egészséges munkahelyek kampányát. Az uniós munkahelyek biztonságosabbak és egészségesebbek, mint valaha. Ennek ellenére továbbra is minden évben 6,9 millió munkahelyi baleset és milliókkal több foglalkozási megbetegedés történik. A rossz biztonsági és egészségvédelmi körülmények okozta emberi szenvedés felmérhetetlen, a gazdasági költségeket ugyanakkor évente 490 milliárd euróra becsülik – ez több mint fele az Unió pénzügyi válságmentő alapja jelenlegi költségének. Az EU-OSHA új kampányának középpontjában az áll, milyen fontos szerepet játszik a vezetői irányítás és a munkavállalói részvétel a munkahelyi biztonság és egészségvédelem javításában.
- Egy jelentős pán-európai közvélemény-kutatásban a megkérdezettek 80%-a szerint a munkahelyi stressz fokozódása várható - 2012. 03. 27.
-
A foglalkoztatás biztonságára és az egészségre vonatkozó második pán-európai közvélemény-kutatás következtetése szerint az európai munkavállalók túlnyomó többségét foglalkoztatja a munkával kapcsolatos stressz. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) megbízásából az Ipsos MORI által végzett felmérés 36 európai országban a lakosság több mint 35 000 tagjának véleményét vizsgálta olyan aktuális munkahelyi problémákkal kapcsolatban, mint a munkával kapcsolatos stressz, illetve a munkahelyi biztonságnak és egészségvédelemnek a gazdasági versenyképesség terén, valamint a hosszabb munkával töltött idővel összefüggésben betöltött jelentősége.
- Fókuszban a kockázatmegelőzés! Az EU-OSHA kihirdette a 2011. évi fotópályázat nyerteseit - 2011. 11. 22.
-
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) kihirdette a munkahelyi biztonsággal és egészségvédelemmel kapcsolatos páneurópai fotópályázatának nyerteseit. A fődíjat a lengyel Krzysztof Maksymowicz vehette át Dress maker (Varrónő) című alkotásáért az Egészséges Munkahelyekről szóló bilbaói csúcstalálkozón.
- Az EU-OSHA a munkahelyi biztonságról és egészségvédelemről szóló csúcstalálkozóval zárja a biztonságos karbantartásról szóló nagy sikerű kampányát - 2011. 11. 22.
-
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) lezárja a biztonságos karbantartásról szóló kétéves Egészséges Munkahelyek kampányát. A kétnapos bilbaói csúcstalálkozón Európa vezető szakértői és döntéshozói, többek között Andor László, a foglalkoztatásért, szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős európai biztos, Dr. Christa Sedlatschek, az EU-OSHA új igazgatója, valamint kormányzati képviselők és szociális partnerek ülnek össze.
- Work Hard – Play Hard. Az EU-OSHA kihirdette az Egészséges Munkahelyek Filmdíj 2011. évi nyertesét - 2011. 10. 26.
-
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) az 54. Lipcsei Nemzetközi Dokumentum-és Rövidfilm Fesztiválon (DOK Leipzig) harmadik alkalommal adta át az Egészséges Munkahelyek Filmdíjat. Ebben az évben a legjobb munkahelyi témát feldolgozó dokumentumfilmért járó díjat Carmen Losmann német filmalkotó vehette át, a munkaszervezés és -kezelés modern elméleteit bemutató, Work Hard - Play Hard című filmjéért.
- A Munkahelyi Biztonság és Egészségvédelem Európai Hete a biztonságos karbantartást helyezi reflektorfénybe - 2011. 10. 24.
-
A biztonságos karbantartás lesz a Munkahelyi Biztonság és Egészségvédelem Európai Hetének központi témája, amelyet az idén október 24–28-ig rendeznek számos felvilágosító eseménnyel, többek között műhelyfoglalkozásokkal, szemináriumokkal és kiállításokkal. Ez a rendezvény az „Egészséges munkahelyek” kampány része, amelyet az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) és annak EU-n belüli és kívüli partnerei rendeznek.
- Az EU-OSHA mérföldkőnek számító projektet indít, hogy segítsen az európai kisvállalkozásoknak a kockázatértékelésben - 2011. 09. 12.
-
A hivatalosan a mai napon, az isztambuli XIX. Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Világkonferencián elindított Online interactive Risk Assessment (OiRA – online interaktív kockázatértékelés) projekt az első olyan uniós szintű kezdeményezés, amely célja a munkahelyi kockázatértékelési tevékenység megkönnyítése. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által kifejlesztett innovatív eszköz Európa húszmillió mikro- és kisvállalkozásának nyújt segítséget munkavállalóik biztonságának és egészségének javításában a könnyen használható, ingyenes kockázatértékelési webalkalmazáson keresztül.
- Dr. Christa Sedlatscheket nevezik ki az EU-OSHA élére - 2011. 07. 26.
-
Dr. Christa Sedlatscheket választották meg az Európai Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) soron következő igazgatójának. Dr. Sedlatschek jelenleg a német Szövetségi Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Intézetnél (BAuA) dolgozik az Új Munkaminőség Kezdeményezés (www.inqa.de) igazgatójaként, valamint a Kezdeményezések, Programok, Transzfer- és Hálózati Menedzsment részleg vezetőjeként.
- A biztonságos karbantartás ügyét vezető európai vállalatok és szervezetek képviseletében új nagykövetek népszerűsítik. - 2011. 06. 07.
-
Az EU-OSHA biztonságos karbantartást célzó Egészséges munkahelyek kampányának második évében 52-re nőtt a hivatalos kampánypartnerek száma, miután újabb hét, számos különböző magán- és állami szektort képviselő páneurópai szervezet és multinacionális vállalat – az AEIP, a CPME, a Dupont, az ECTA, az EORNA, a Golder Associates és az UEPG – csatlakozott a kezdeményezéshez.
- EU-OSHA 2010-es éves jelentés: az egészséges munkahelyek kulcsfontosságú szerepet játszanak a fenntartható gazdasági fellendülésben - 2011. 06. 28.
-
Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) igazgatója szerint az európai munkaerő jóléte kulcsfontosságú a fenntartható gazdasági fellendülés szempontjából.
- A harmadik alkalommal átadásra kerülő Egészséges Munkahely Filmdíjjal az EU-OSHA a biztonságos és egészséges munkahelyek fontosságára hívja fel a figyelmet - 2011. 05. 19.
- Az Egészséges Munkahely Filmdíjjal az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) immár három, egymást követő éve hívja fel a figyelmet a biztonságos és egészséges munkakörnyezet fontosságára. A 8000 euró összegű pénzjutalommal járó filmdíjra mostantól lehet munkahelyi témájú dokumentumfimet jelölni. A nyertes filmalkotást októberben, a Lipcsei Nemzetközi DOK Filmfesztivál keretében díjazzák.
- A járművezetőkre leselkedő kockázatok csökkentése érdekében az EU-OSHA is csatlakozik az ENSZ által meghirdetett közúti közlekedésbiztonsági intézkedések évtizedéhez. - 2011. 05. 11.
- A közúti fuvarozási ágazatban dolgozókra az ütközéseknél sokkal több veszély leselkedik – ez az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) üzenete. Az Ügynökség a mai napon új weboldalt indít útjára a járművezetők biztonságának megőrzése érdekében. Az ENSZ által meghirdetett „Közúti közlekedésbiztonsági intézkedések évtizede 2011–2020” elnevezésű kezdeményezéssel párhuzamosan az EU-OSHA több jelentéshez és egyéb forrásokhoz biztosít hozzáférést, így segítve a közúti fuvarozási ágazatban az egészség és a biztonság irányításával összefüggő kihívások leküzdését.
- Európai fotópályázat: A pályázatok benyújtásának határideje 2011. augusztus 31. Ne szalassza el a lehetőséget, hogy megnyerje a 3000 eurós fődíjat! - 2011. 05. 02.
-
A 2009-es pályázat sikerét követően, amelyre több mint 1600 pályamű érkezett, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) meghirdeti második fotópályázatát. Ezzel az Ügynökség a munkahelyi biztonság és egészségvédelem fontosságára szeretné felhívni a figyelmet.
- Az EU-OSHA a Munkahelyi Biztonság és Egészségvédelem Világnapján hirdeti ki a 10. Európai Helyes Gyakorlat Díjakat - 2011. 04. 28.
- A 10. Európai Helyes Gyakorlat Díjak alkalmával az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) a biztonságos karbantartáshoz való kiemelkedő hozzájárulásukért nyolc szervezetet és vállalatot részesített elismerésben és díjazott Európa-szerte. Az EU-OSHA biztonságos karbantartásról szóló Egészséges Munkahelyek Kampányának részeként a díjakat az Európai Unió Magyar Elnöksége által szervezett ünnepség keretében a Munkahelyi Biztonság és Egészségvédelem Világnapján (április 28-án) adják át.
- A munkahelyi erőszak és zaklatás növekvő tendenciát mutat Európában - 2011. 01. 31.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) legújabb jelentése szerint az erőszak és a zaklatás egyre inkább az európai munkahelyek jellemzőjévé válik. Ennek ellenére a szervezetek és a nemzeti kormányok ezen problémára adott válaszát széles körben elégtelennek tartják.
- Az Európai Ügynökség és az EU belga elnöksége bemutatja, hogy a biztonságos karbantartás életeket menthet. - 2010. 11. 25.
- Mivel a statisztikai adatok azt mutatják, hogy az Európában bekövetkező végzetes munkahelyi balesetek 10–15 százaléka karbantartási munkálatokhoz köthető, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) az EU belga elnökségével összefogva a mai napon konferenciát rendez Brüsszelben, amelynek keretében ismertetik, hogy a biztonságos karbantartás hogyan emelheti a munkahelyi egészségvédelem és biztonság színvonalát.
- Kihirdették az Egészséges Munkahelyek Filmdíj nyertesét - 2010. 10. 27.
- Egy elgondolkodtató film, a „Minden, ami fénylik” (All that Glitters), nyerte el a legjobb munkahelyi témájú dokumentumfilmnek járó Egészséges Munkahelyek Filmdíjat. A film egy barátságtalan kirgizisztáni vidéken dolgozó aranybányai munkásról szól. A díjat az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) támogatja, hogy elősegítse Európában a biztonságosabb és egészségesebb munkahelyek létrejöttét.
- A biztonságos karbantartás lesz az európai hét fő témája - 2010. 10. 25.
- Az idén a biztonságos karbantartás áll a hétfőn kezdődő munkahelyi biztonság és egészségvédelem európai hetének középpontjában, amelynek keretében – az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) és partnerei szervezésében – Európa-szerte több mint 30 országban több száz konferenciára, kiállításra és képzésre kerül sor.
- A gazdasági ösztönzők a munkahelyi biztonság és egészségvédelem ügyét szolgálják - 2010. 09. 29.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) újonnan közzétett kutatása szerint a vállalatokat kockázatmegelőzési befektetésre serkentő gazdasági ösztönző rendszerek költséghatékony lehetőséget jelentenek a munkahelyi balesetek és megbetegedések számának csökkentésére törtekvő kormányok számára. Az EU-OSHA gazdasági ösztönzőkről szóló jelentése első alkalommal 2010. szeptember 29-én Rómában a Nemzetközi Munkahelyi Higiéniai Szövetség (IOHA) „Egészség, munka és társadalmi felelősségvállalás” című konferenciáján került a nyilvánosság elé.
- Fények! Kamera! A filmdíj-jelölések az érdeklődés középpontjába helyezik a biztonságosabb munkahelyek iránti igényt - 2010. 09. 21.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) immár második éve szponzorálja az Egészséges Munkahelyek Filmdíjat, hogy kitüntessen egy olyan dokumentumfilmet, amelynek középpontjában a munkáját végző egyén áll. A filmdíj azokra a kockázatokra szeretné felhívni a figyelmet, amelyekkel az emberek munkahelyükön szembesülnek. A filmdíj összege 8000 euró. A filmdíj az EU-OSHA Egészséges Munkahelyek Kampányának fontos részeét képezi, és a filmeket a jövő hónapban, az 53. Lipcsei Nemzetközi Dokumentum-és Rövidfilm Fesztiválon (DOK Leipzig) mutatják be.
- A munkahelyi egészségfejlesztés növeli a termelékenységet és a jólétet - 2010. 07. 21.
- A Munkahelyi egészségfejlesztés (WHP) alkalmazása javítja az egészséget, csökkenti a hiányzást, motivál és növeli a termelékenységet: ez az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) Munkahelyi egészségfejlesztés projektjének üzenete. A munkaadók fontos szerepet játszanak a dolgozóknak az egészségesebb életmód követésére való ösztönzésében. A dolgozók számára előnyös egészségügyi körülményeken kívül a munkahelyi egészségfejlesztés terén felhasznált minden euro 2,5 – 4,8 eurós megtérülést indukál a hiányzásokhoz kapcsolódó költségek csökkentése miatt.
- A biztonságos karbantartás jó üzlet: 30 páneurópai szervezet csatlakozik hivatalos kampánypartnerként - 2010. 07. 13.
- A magán- és a közszféra vállalatai és szövetségei, köztük Európa néhány legismertebb vállalata fogott össze az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökséggel (EU-OSHA) az új, biztonságos karbantartással foglalkozó 2010–2011. évi Egészséges munkahelyek kampány keretén belül.
- A munkahelyi biztonság és egészségvédelem integrálása az egyetemi oktatásba: kihívások és lehetőségek - 2010. 06. 29.
- A jövő építészeinek, mérnökeinek, egészségügyi dolgozóinek és üzleti adminisztrátorainak szükségük lesz arra, hogy ismerjék a munkahelyi egészségvédelmet és biztonságot, és a kockázatkezelést beépítsék mindennapi munkájukba, ha magukat (és a körülöttük lévőket) a munka során biztonságban szertnék tudni. De hogyan biztosítsuk, hogy a munkahelyi egészségvédelmmel és biztonsággal kapcsolatos képzés inkább az egyezetmi oktatás integrált részét képezze, semmint olyan dolog legyen, amivel a fiatalok csak a munkába lépéskortalálkoznak. Az új jelentés áttekinti a munkahelyi egészségvédelem és biztonság egyetemi oktatásba való integrálásával kapcsolatos kihívásokat, valamint bemutatja az ezen kihívásokra adható ötletes válaszok példáit.
- 2009-es éves jelentés: megtérülnek az egészségvédelemre és biztonságra fordított kiadások - 2010. 06. 22.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) igazgatója szerint „megtérülnek a munkahelyi egészségvédelemre és biztonságra fordított kiadások“. Az Ügynökség 2009-es éves jelentésének közzététele alkalmából Jukka Takala óva intette a szervezeteket attól, hogy „az egészségvédelemi és biztonsági költségvetésüknek a nehéz időkben való csökkentésével a rövid távú nyereségek fejében a lemondjanak a hosszú távú haszonról". Mivel az európai menedzserek 80%-a számára jelentik a munkahelyi balesetek a legfőbb aggályt, a munkahelyi egészségvédelem és biztonság területén nem engedhetünk meg magunknak ilyen megszorításokat.”
- Az új Egészséges munkahelyek kampány elindításával középpontba kerül a biztonságos karbantartás - 2010. 04. 28.
- A munkahelyi biztonság és egészségvédelem április 28-i világnapja alkalmából az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) 2010–2011-re vonatkozóan elindította új, Egészséges munkahelyek elnevezésű kampányát, amely Európa-szerte a biztonságos karbantartást népszerűsíti. Néhány európai államban a munkahelyi balesetek mintegy 20%-a karbantartáshoz köthető, számos iparágban pedig a balesetek több mint fele összefüggésbe hozható a karbantartással.
- Szorgos munka a jobb európai munkakörülményekért - 2009. 11. 19.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) kihirdette a munkahelyi biztonságra és egészségre összpontosító fotópályázat nyertesét. A díjat a máltai Christopher Azzopardi nyerte „Méhész” című fotójával a bilbaói, kockázatértékelésről és kkv-kről szóló európai csúcson, amely az „Egészséges munkahelyek”-kampány záróeseménye volt.
- Végéhez közeledik a kockázatértékelésről szóló Egészséges Munkhaelyek Kampány - 2009. 11. 18.
- „Ha azt vesszük, hogy naponta 450 európai hal meg a munkája miatt, a munkahelyi egészség és biztonság nem tekinthető luxusnak a mostani gazdasági válság idején.” Ez volt Jukka Takalának, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) igazgatójának, az üzenete a világ legnagyobb munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi kampánya legutóbbi fordulójának befejezésekor, november 17-én.
- A kockázatértékelésről szóló Egészséges Munkahelyek Kampánnyal kapcsolatos csúcstalálkozó - 2009. 11. 11.
- A munkahelyi kockázatértékelés fontossága, főként a kis-és középvállalkozásokban, lesz a fő témája a spanyolországi Bilbao-ban, 2009. november 17-én tartandó figyelemfelkeltő eseménynek. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) és a svéd elnökség által megrendezett találkozó jelenti annak a kockázatértékelésről szóló Egészséges Munkahelyek Kampánynak a végét, amely az utóbbi két évben gyakorlati példákon keresztül próbálta népszerűsíteni a munkahelyi kockázatok kezelésének és csökkentésének módjait.
- 8000 euróval díjazták az első Egészséges Munkahelyek Filmdíj nyertesét - 2009. 11. 02.
- Kihirdették az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség által első alkalommal támogatott ,,Egészséges Munkahelyek Filmdíj” nyertes alkotását. A legjobb munkahelyi témát feldolgozó dokumentumfilmet az 52. Lipcsei Filmfesztiválon mutatták be. Az első helyen a holland Ton Van Zantvoort által rendezett Virágzó Üzlet című film végzett, melynek célja bemutatni a globalizált virágtermesztési iparág fájdalmas munkakörülményeit.
- Kockázatértékelés – kulcs egy jobb munkakörnyezethez - 2009. 10. 21.
- „Jobb kockázatértékelési gyakorlatokkal megelőzhetünk számos, Európa-szerte napi szinten előforduló munkahelyi balesetet” – mondja Dr. Jukka Takala, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) igazgatója. Dr. Takala jövő héten Svédországba látogat, hogy előadóként részt vegyen az Európai Unió svéd elnöksége által rendezett, munkaerő-piaci integrációval foglalkozó magas szintű konferencián.
- Az EU-OSHA a 2009-es Európai Hét alkalmával a takarító munkavállalókat érintő egészségügyi kockázatokat veszi célpontba - 2009. 10. 21.
- Az október 19. és 23. között megrendezésre kerülő Munkahelyi Biztonság és Egészségvédelem Európai Hetének fő témája a takarítók körében előforduló munkahelyi betegségek számának csökkentése. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által megszervezett Hét alkalmával a munkahelyi biztonsággal és egészségvédelemmel kapcsolatos események és tevékenységek százaira kerül sor Európa-szerte. A kockázatértékeléssel foglalkozó Egészséges Munkahely kampány második évében a kampány üzeneteinek ágazati szintű átadására összpontosítottak.
- Az európai hét témája a kockázatértékelés szerepe a munkahelyi megbetegedések számának csökkentésében - 2009. 10. 14.
- A kockázatértékelésről szóló, féléves Egészséges Munkahelyek Kampány részét képező, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) és partnerei által megrendezett munkahelyi biztonság és egészségvédelem európai hete október 19-től 23-ig tart. Európa-szerte több száz biztonsággal és egészségvédelemmel kapcsolatos rendezvény és tevékenység kerül lebonyolításra – többek között konferenciák, képzések és vállalatok közötti rendezvények. Egy új esettanulmány-jelentés pedig gyakorlati tanácsokat nyújt a kockázatmegelőzéssel kapcsolatban.
- Hogyan vélekednek az európaiak a munkakörülményeikről? - 2009. 10. 06.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) a közelmúltban tette közzé a munkahelyi biztonsággal és egészségvédelemmel kapcsolatos, európai szintű közvélemény-kutatásának eredményeit. Ezek szerint az európai polgárok körében általános az azzal kapcsolatos aggodalom, hogy a jelenlegi gazdasági válság hátrányosan érintheti a munkahelyi biztonság és egészségvédelem kérdését, és veszélybe sodorhatja a válaszadók szerint az elmúlt öt év során elért eredményeket. Sok európai jól tájékozottnak tartja magát a munkahelyi biztonságot és egészségvédelmet illetően, amelyet az új munka választásakor meghatározó tényezőnek tekint.
- Még 9 napig lehet jelentkezni a biztonságos és egészséges munkahelyekről szóló európai fotópályázatra! - 2009. 08. 10.
- Hamarosan elérkezik az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által megrendezett páneurópai fotópályázat leadási határideje. A biztonságos és egészséges munkahelyekről szóló alkotásokat 2009. augusztus 15-ig lehet leadni. Az Európai Unió polgárai jelentős érdeklődést mutattak a pályázat iránt, eddig több, mint 500 munka érkezett.
- Díj a legjobb munkahelyi témájú dokumentumfilmért - 2009. 07. 30.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség első alkalommal támogatja az ,,Egészséges Munkahelyek Filmdíjat”, a legjobb munkahelyi témát feldolgozó dokumentumfilmért. A nyertes 8000 euró pénzjutalomban részesül, és alkotása látható lesz az 52. Lipcsei Nemzetközi Dokumentum-és Animációs Filmek Fesztiválján (DOK Leipzig).
- A 2008-as éves jelentésben az Ügynökség vezetője óva int az egészségügyet és a biztonságot érintő költségcsökkentésektől - 2009. 07. 21.
- A jelenlegi gazdasági visszaesés körülményei között az európai szervezetek nem engedhetik meg maguknak, hogy elfeledkezzenek a munkahelyi biztonságról. Ezt a figyelmeztetést az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) igazgatója fogalmazta meg.
- Az Európa-napon indul az első, biztonságos és egészséges munkahelyekről szóló európai fotópályázat - 2009. 05. 11.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) kihirdette fotópályázatát a munkahelyi biztonság és egészség témakörében, melyen profi és amatőr fotósok egyaránt részt vehetnek. A pályaműveket 2009. augusztus 15-ig kell benyújtani. A pályázat honlapján megjelenő fotókból egy hivatásos fotósokból álló nemzetközi zsűri választja ki a legjobb műveket. A legjobbakra 7000 eurós összdíjazás vár.
- A munkahelyi biztonságra és egészségvédelemre vonatkozó helyes gyakorlat díj nyerteseit a Munkahelyi Biztonság és Egészségvédelem Világnapjának előestéjén, az európai ügynökség tüntette ki. - 2009. 04. 27.
- Nyolc szervezet és vállalat kapott díjat az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által - éves rendszerességgel - szervezett kilencedik Európai Helyes Gyakorlat versenyen. A díj a kockázatértékeléssel foglalkozó Egészséges Munkahelyek elnevezésű kampány részét képezi. A díjjal kitüntettek és az elismerésben részesült szervezetek mindannyian helyes biztonsági és egészségvédelmi gyakorlatokat népszerűsítettek a munkahelyi kockázatértékelés keretében. Az általuk megvalósított helyes gyakorlatra irányuló kezdeményezéseket bemutató füzetet a mai napon tették közzé.
- Az európai munkavállalók újabb, egyre növekvő egészségügyi kockázatoknak vannak kitéve a veszélyes anyagok használatából eredően - 2009. 03. 18.
- A különféle vegyi anyagokkal és más veszélyes anyagokkal való munkahelyi érintkezés Európa-szerte veszélyt jelent a munkavállalók egészségére, a nanotechnológiát pedig a 21 európai országot képviselő szakértők ezen belül is az egyik legaggályosabb területnek tartják.
- Az Európai Unió kockázatértékelési kampánya: 30 multinacionális szervezet és vállalat lép akcióba - 2009. 03. 01.
- 13 új hivatalos partner csatlakozott az egészséges munkahelyek kampányhoz: CEFIC, EBC, ECTA, EFBWW, ENSHPO, ETF, ETSA, EWEA-AEE, FIEC, FOHNEU, Hamilton Sundstrand, ISHCCO, KRKA. Az első kampányévet követően a hivatalos partnerek száma 30-ra emelkedett, mivel további páneurópai szervezetek és multinacionális vállalatok jelentkeztek a az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által szervezett egészséges munkahelyek kampány támogatására. A kampány célja, hogy a kockázatértékelés népszerűsítésében elsődleges szerepet játszó fenntartható megelőzési kultúra révén csökkentse a munkahelyi balesetek és a foglalkozási betegségek előfordulását. Sürgős fejlesztésekre van szükség ezen a téren, hiszen a becslések szerint az EU-ban évente 167 000 ember veszíti el az életét munkával kapcsolatos okok miatt.*
- Növekszik az európai kockázatértékelési kampány támogatottsága. - 2008. 12. 03.
- További nyolc páneurópai és multinacionális szervezet csatlakozott az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által szervezett Egészséges Munkahelyek kampányhoz. Ezáltal a kampány hivatalos partnereinek száma 17-re növekedett. A kampány célja a munkahelyi balesetek és foglalkozási megbetegedések számának csökkentése az egészséget és a biztonságot fenyegető kockázatokra való összpontosítás által, mivel ez jelenti az első lépést a hatékony munkavédelmi és egészségi irányításban. Ezen a téren sürgős fejlesztésre van szükség. Példaként álljon itt a következő számadat: becslések szerint minden három és fél percben történik halálos kimenetelű munkahelyi baleset az EU-ban*.
- A szállodák és éttermek helyes gyakorlatának példáit bemutató uniós jelentés - 2008. 11. 10.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) új jelentése a szálloda- és vendéglátóiparban (HORECA) dolgozók által viselt kockázatokra összpontosít. „A szálloda- és vendéglátó-ipari dolgozók védelme” című jelentés helyes gyakorlat példáit mutatja be a munkahelyi kockázatok kezelésére vonatkozóan, emellett összefoglalást ad a területtel kapcsolatos politikáról, és leírja az ágazatban zajló változásokat.
- Az Európai Hét a munkahelyi balesetek és megbetegedések számának csökkentésére törekszik - 2008. 10. 20.
- A munkához kapcsolódó balesetek és betegségek számának csökkentését segítő események és tevékenységek megrendezésére az EU valamennyi tagállamában 2008. október 20. és 24. között kerül sor. A hét kampánytevékenységei az egészségi és biztonsági kockázatok felmérésének fontosságára hívják fel a figyelmet. A "Kockázatértékelés" című új jelentés a munkahelyi kockázatok kezelésének és csökkentésének gyakorlati módjait ismerteti.
- Az európai szervezetek és multinacionális cégek egyesítik erőiket a biztonságos és egészséges munkahelyek népszerűsítése érdekében - 2008. 10. 14.
- Kilenc páneurópai és multinacionális szervezet vállalta, hogy csatlakozik az Egészséges Munkahelyek kampány hivatalos partnereinek első hullámához. A kampányt az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) szervezi, és az egészségvédelmi és biztonsági kockázatok kiértékelésére irányul, valamint a munkával kapcsolatos balesetek és betegségek visszaszorítását célozza meg. Sürgősen szükség van arra, hogy ezen a területen javulást érjünk el. Példaként álljon itt egy adat: A becslések szerint az EU-ban három és fél percenként meghal egy ember munkavégzéssel kapcsolatos okból*.
- A munkahelyi balesetek és megbetegedések számának csökkentése jobb kockázatértékeléssel - 2008. 06. 13.
- Az Eurostat adatai szerint(1) évente 5 720 ember hal meg munkával kapcsolatos okok miatt. Emellett, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet felmérése szerint(2) további 159 500 munkavállaló veszti életét az EU-ban foglalkozási ártalmak következtében. Mindkét adatot figyelembe véve, a becslések értelmében minden 3 és fél percben meghal valaki az EU-ban munkával kapcsolatos okok miatt. Ezen balesetek és betegségek többsége megelőzhető, a megelőzés első lépése pedig a kockázatértékelés. Ez az „Egészséges munkahelyek: Jó Önnek, jó a vállalkozásoknak”, azaz az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által elindított, egész Európára kiterjedő, a kockázatértékelésről szóló tájékoztatási kampány üzenete. A kampány főként a nagy kockázatnak kitett ágazatokat – mint például az építőipart, az egészségügyet és a mezőgazdaságot –, valamint a kis- és középvállalkozások szükségleteit célozza meg. A kampány két évig (2008-2009) tart.
- Az európai helyes gyakorlat milliók számára segít a munkahelyi betegségek csökkentésében - 2008. 02. 25.
- Kilenc szervezet munkáját értékelték Európai Helyes Gyakorlat Díjjal, amelyet az Európában munkával összefüggő leggyakoribb betegségnek tartott váz- és izomrendszeri megbetegedések megelőzéséhez nyújtott segítségért ítéltek oda. Az EU-ban a munkavállalók 25%-a hátfájástól, 23%-a pedig izomfájdalmaktól szenved. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) által szervezett „Legyen könnyebb a teher!” elnevezésű kampány zárórendezvényén hozták nyilvánosságra a díjazottak névsorát. Az Ügynökség bemutatott egy új jelentést is, amely tartalmazza a kérdéskör legújabb tudományos bizonyítékait.
- Európai Kockázatkutató Központ: egyre többeket érint a munkahelyi pszichoszociális kockázat - 2008. 01. 30.
- A munkakörnyezetek az új technológiák, anyagok és munkafolyamatok bevezetésével jelentős átalakuláson mennek keresztül. A munka kialakításában, szervezésében és irányításában végbemenő változások új kockázati területeket hozhatnak létre, amelyek fokozott mértékű stresszhez, majd végső soron a szellemi és fizikális egészség súlyos romlásához vezethetnek. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség új jelentéséből az derül ki, hogy a fő pszichoszociális kockázatok a munkaszerződések új formáival, az állások bizonytalanságával, a munka intenzívebbé válásával, a nagy érzelmi terhekkel, a munkahelyi erőszakkal, valamint a munka és a magánélet egyensúlyának hiányával függenek össze.
- Európai Kockázatkutató Központ: Az európai migráns munkavállalók közül sokan szembesülnek rossz biztonsági és egészségügyi körülményekkel - 2008. 01. 17.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) új jelentésében az Európai Kockázatkutató Központ (ERO) áttekintést nyújt a migráns munkavállalók munkahelyi biztonságával és egészségvédelmével (OSH) kapcsolatos legfontosabb kérdésekről. A migrácó egyrészt a munkavállalók általános jólétét javító munkalehetőségeket teremthet, de ugyanakkor bizonyos mértékben a szakképzettség leértékelődését és negatív irányú szociális mobilitást vonhat maga után, ami potenciálisan egészségügyi és biztonsági problémákhoz vezethet.
- Kockázatkutató Központ: az európai munkakörnyezetben jelentkező új biológiai veszélyek - 2007. 11. 26.
- Az Európai Kockázatkutató Központ új jelentésében azokra a kialakuló biológiai kockázatokra hívja fel a figyelmet, amelyek a legnagyobb valószínűséggel érintik az Európai Unió munkavállalóit. Ezek a kockázatok különösen a gazdálkodókat, az egészségügyi dolgozókat, illetve az olyan fejlődő iparágakban, mint például a hulladékkezelésben, tevékenykedőket érintik. A fertőző betegségek – úgymint a SARS (súlyos akut légúti szindróma), a madárinfluenza vagy a Dengue-láz – egyre több problémát okoznak. A hatályos európai jogszabályok ellenére az ezekkel kapcsolatos ismeretek még mindig korlátozottak, és számos munkahelyen nem megfelelő a biológiai kockázatok felmérése és megelőzése. A jelentés a munkahelyi biztonságra és egészségvédelemre, a közegészségügyre, a környezetvédelemre és az élelmiszerbiztonságra is kiterjedő, globális és multidiszciplináris megközelítés alkalmazásának fontosságát hangsúlyozza.
- Mondja el, Ön mit tett azért, hogy „Legyen könnyebb a teher!” - 2007. 10. 23.
- Mondja el, mit tett az európai „Legyen könnyebb a teher!” kampány során, töltse le saját, személyre szóló részvételi igazolását, és ezzel automatikusan részt vesz egy nyereménysorsoláson, amellyel két személyre szóló utat nyerhet a spanyolországi baszk régióba.
- A hátfájástól szenvedő munkavállalók visszatérése a munkába - 2007. 10. 16.
- A Munkahelyi Biztonság és Egészségvédelem Európai Hete, amely 2007. október 22. és 26. között kerül megrendezésre, a munkahelyi váz- és izomrendszeri megbetegedésekkel foglalkozik. Az eseménnyel egy időben megjelenő új kiadvány – a „Munkához kapcsolódó váz- és izomrendszeri megbetegedések: vissza a munkába” című jelentés – központi témája a váz- és izomrendszeri megbetegedésekben szenvedő munkavállalók megtartása, visszailleszkedése és rehabilitációja.
- Az EU-s Ügynökség célja, hogy javítsa a munkavállalók életminőségét a kibővült Európai Unióban - 2007. 08. 30.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség a 12 új EU-tagállamban, valamint Horvátországban és Törökországban szervez szemináriumokat, hogy segítse a kisvállalkozásokat a hatékony egészségvédelmi és biztonsági politika megvalósításában.
- Az EU-jelentés tízévnyi előrehaladásról szól a munkahelyi biztonság és egészségvédelem terén - 2007. 07. 16.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökségnek az egészségesebb, biztonságosabb és termelékenyebb munkahelyek számának növelésében játszott központi szerepe kapta a fő hangsúlyt a 2006-os éves jelentésében. Reflektorfénybe állítja a fiatal munkavállalókra és a kisvállalatokra a tavalyi év során gyakorolt hatást, és beszámol arról, hogy az Ügynökség miként javítja tovább a munkavégzéssel töltött idő minőségét a kibővített Európai Unióban.
- Legyen könnyebb a teher – a váz- és izomrendszeri zavarok kezelése - 2007. 06. 04.
- Európában a váz- és izomrendszeri zavarok (MSD-k) jelentik a leggyakoribb munkával összefüggő egészségügyi problémát, amely munkavállalók millióit érinti. Az EU-27 országaiban a munkavállalók 25%-a szenved hátfájástól, 23%-uk pedig izomfájdalmakról számol be.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség és az Európai Információs Központok összefognak a biztonságosabb, egészségesebb és termelékenyebb munkahelyekért - 2007. 04. 26.
- Az Egészséges Munkahely Kezdeményezés című kampány a 12 új EU-tagállam, valamint Horvátország és Törökország több ezer kis- és középvállalkozásának (KKV) nyújt segítséget a hatékony munkahelyi biztonsági és munkavédelmi politika végrehajtásával kapcsolatos ismereteik bővítéséhez.
- Helyes gyakorlattal ’Legyen könnyebb a teher’ - 2007. 04. 23.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség jelöléseket vár a munkahelyi biztonság és egészségvédelem területén nyolcadik alkalommal kiosztandó Európai Helyes Gyakorlat díjra.
- Fiatal filmesek jelentkeznek a felhívásra! - 2007. 03. 22.
- Az olaszországi ravennai Istituto Técnico Industriale Statale “Nullo Baldini” három hallgatója által készített rövidfilm kapta 2007. március 22-én a spanyolországi Bilbaóban rendezett "Biztos kezdet!" csúcstalálkozón a "Biztos kezdet! Az év fiatal európai filmese" díjat.
- A "Biztos kezdet!" európai csúcstalálkozó sikeres egészségvédelmi és biztonsági kampányt zárt - 2007. 03. 19.
- Az Európai Unió politikájának alakítói, a szociális partnerek és a vezető biztonsági és egészségvédelmi szakértők 2007. március 22-én a spanyolországi Bilbaóban az Euskalduna Konferenciaközpontban találkoztak annak megvitatására, hogyan biztosítható a fiatalok számára a munka világában való biztonságos és egészséges kezdet.
- Az Európai Hét célja a Biztos kezdet a munkahelyen a fiatal munkavállalók számára - 2006. 10. 23.
- A Munkahelyi Biztonság és Egészségvédelem Európai Hete 2006. október 23. és 27. között kerül megrendezésre azzal a céllal, hogy gondoskodjanak a Biztos kezdetről a fiatalok munkába lépésekor.
- Interjú Jukka Takalával - 2006. 10. 05.
- Szeptember végével Jukka Takala váltotta fel Hans-Horst Konkolewsky-t az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség igazgatói székében. Dr. Takala, aki közel három évtizede dolgozik a munkavédelem területén, a Nemzetközi Munkaügyi Szervezettől csatlakozott az Ügynökséghez, ahol a munkahelyi biztonságról és egészségvédelemről és a környezetről szóló nemzetközi program (SafeWork) igazgatója volt.„Tényleg nagyon örülök, hogy Bilbaóban élhetek. A Genfben eltöltött több mint 20 év után nagy változás lesz, de az első benyomásom igazán pozitív” – mondja dr. Takala. „Akárcsak a munkával járó szakmai kihívás. Meg kell ismernem a régió kultúráját, ételeit és borát. Kíváncsi ember vagyok, ezért új dolgokat, és egyúttal új nyelvet
- Jukka Takala az Ügynökség új igazgatója - 2006. 09. 18.
- Jukka Takala a mai napon kezdi meg munkáját az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség új igazgatójaként. Dr. Takala három évtizede dolgozik a munkavédelem területén.
- Új biztonsági- és egészségügyi kampány indul kisvállalkozások számára Szemináriumokat tartanak az új EU tagországokban, Bulgáriában és Romániában - 2006. 09. 04.
- A sikeres és jövedelmező vállalkozás kulcsa a biztonságos és egészséges munkahely. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség meghirdette a “Kezdeményezés az Egészséges Munkahelyért” (KEM) kampányt, amely a munkavállalóknak és a munkaadóknak nyújt információt arról, hogyan fejleszthetik vállalkozásukat azáltal, hogy egészségesebbé és termelékenyebbé teszik. A kampányban résztvevő 12 országban összesen 36 szemináriumon ad az Ügynökség kifejezetten a kis- és középvállalkozások igényeit figyelembe véve gyakorlati segítséget a kockázatbecsléshez.
- „Biztos kezdet” kampány a fiatal munkavállalók védelme érdekében - 2006. 06. 20.
- Túlságosan sok fiatal szenved sérülést munka közben
- Új weboldal segíti az EU-ban élő gazdákat a biztonságos munkavégzésben - 2006. 03. 02.
- Bár a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma Európa-szerte csökken, a gazdálkodás változatlanul a legmagasabb baleseti rátákat felmutató iparágak között szerepel
- Kapd elő a kamerád…Felhívás valamennyi fiatal film- és videokészítőhöz! - 2006. 02. 16.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség felhívást tesz közzé az első ”Biztos kezdet …Az év fiatal európai filmese” videofilm-pályázaton való részvételre
- Helyes gyakorlat díjak szavatolják a biztos kezdetet a fiatalok számára - 2006. 02. 13.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség felhívása a munkahelyi biztonság és egészségvédelem témájában kiadásra kerülő, hetedik Európai Helyes Gyakorlat Díjért való versenyben való részvételre
- Az EU szakértői arra figyelmeztetnek, hogy a munkahelyi biztonság és egészségvédelem terén a jövőben több kihívásra kell számítanunk - 2006. 01. 27.
- A társadalom és a munkaszervezés jelenlegi tendenciái új kockázatokat idéznek elő, egyben új igényeket támasztanak a munkahelyi biztonsággal és egészségvédelemmel kapcsolatos kutatással szemben
- A munkahelyi zajjal foglalkozó európai csúcstalálkozó a zajról szóló új EU-irányelvet helyezi a középpontba, és díjazza a legjobb európai zajmegelőző eseteket - 2005. 12. 12.
- Az EU politikai döntéshozói, a szociális partnerek, valamint a vezető biztonsági és egészségvédelmi szakemberek 2005. december 12-én a spanyolországi Bilbaóban találkoznak, hogy megvitassák, hogyan lehet a zajjal szemben nagyobb védelmet biztosítani az európai munkavállalók számára, továbbá, hogy díjazzák azokat a szervezeteket, amelyeknek már sikerült hatékony megoldásokat bevezetniük. A becslések szerint az EU-ban 60 millió munkavállaló van kitéve túlzott zajnak a munkaidő alatt.
- Az EU szakértői szerint változások várhatók a foglalkozási kockázatok terén - 2005. 12. 09.
- Egy nemrégiben készült felmérés arra enged következtetni, hogy a társadalomban, a munkaszervezés és a termelési módszerek terén zajló változások a foglalkozási kockázatok olyan új típusait és kombinációit hívják életre, amelyek új megoldásokat tesznek szükségessé
- Az EU a fiatal munkavállalók védelme érdekében egy évig tartó kampányra készül - 2005. 12. 05.
- A jövő évben a fiatalok munkahelyi biztonságával foglalkozó kampány indul az egész EU-ban, mivel az európai statisztikák szerint esetükben 50%-kal magasabb a munkahelyi balesetek kockázata, mint más munkavállalóknál
- A KKV-k profitálnak a magas fokú biztonsági és egészségvédelmi szabványokból - 2005. 11. 18.
- A biztonságos munkakörnyezet jó üzlet. Nem csupán az alkalmazottak egészsége szempontjából fontos, hanem annak a biztosítása szempontjából is, hogy a vállalatok sikeresek és fenntarthatók legyenek, valamint hogy a gazdaságok hosszú távon fejlődjenek. Az új weboldal, amelyet az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség az Euro Infóközpontokkal partnerségben hozott létre, elmagyarázza, hogy a munkahelyi biztonság és egészség miért jó üzlet és hogyan valósítható meg a gyakorlatban.
- Az „Elég a zajból!” hét Európa-szerte 60 millió zajnak kitett uniós munkavállalóra irányítja figyelmünket - 2005. 10. 20.
- Kampányunk a munkahelyi zaj aggasztóan magas emberi és pénzügyi terhét visszaszorítani hivatott új EU-irányelv hatálybalépéséhez vezető előkészítő munka utolsó szakaszát jelzi.
- Az EU 60 millió zajnak kitett munkavállaló védelmét készül javítani - 2005. 10. 05.
- A munkahelyi zajról szóló új európai irányelv hatálybalépésének 2006. februári, végleges időpontjához közeledve Európa-szerte szakértők fejtegetik, miként csökkenthető a munkahelyi zaj és hogyan előzhetők meg a zaj okozta egészségügyi problémák.
- Az EU elindítja új biztonsági és egészségvédelmi portálját - 2005. 09. 14.
- Az új online információs portált, amely a legújabb internetes technológiákon alapul, az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség működteti.
- Munkabiztonság a kibővült Európai Unióban - 2005. 06. 15.
- „A bővítéssel a tagállamok sokkal szélesebb körű szakértői tapasztalattal és szakértelemmel gazdagodtak”, állítja Hans-Horst Konkolewsky, az ügynökség igazgatója és Luis Lopes, az ügynökség igazgatási tanácsának elnöke a jelentés bevezetőjében.
- AZ EURÓPAI UNIÓ SZERINT „ELÉG A ZAJBÓL!” - 2005. 04. 20.
- A zaj veszélyeinek tudatosítását szorgalmazó világnapon európai méretű kampány indul az európai munkahelyek egyik legmakacsabb egészségi problémájának számító munkahelyi zaj leküzdése érdekében
- Előzetes közlemény az „ELÉG A ZAJBÓL!” szlogen alatt futó 2005-ös Európai Hét kampánnyal kapcsolatban - 2005. 04. 11.
- Tisztelt Sajtóképviselő!
- Helyes Gyakorlat Pályázat 2005 – a munkahelyi zaj okozta kockázatok csökkentése - 2005. 04. 05.
- Az Európai Munkavédelmi Ügynökség immár hatodik alkalommal hirdette meg az Európai Helyes Gyakorlat Pályázatot. A 2005-ös pályázati program azon a munkahelyi zaj okozta kockázatok megelőzéséhez kiemelkedő és újító példákkal hozzájáruló vállalatokat illetve szervezeteket ismeri el. A munkahelyi zaj az Ügynökség évente megrendezésre kerülő, a munkavédelmet tudatosító kampányának idei központi témáját alkotja.
- Üzleti érvek a biztonságos és egészséges munka mellett - 2005. 01. 21.
- A vállalati szociális felelősség (VSZF) vezető európai képviselőinek keresztmetszetén végzett vizsgálat rávilágított a hatékony VSZF-stratégia legfontosabb összetevőire, beleértve a munkahelyi biztonság és egészségvédelem (MBE) 10 olyan mozzanatát, amelyeket figyelembe kell venni.
- Az egészségi és biztonsági kockázatok csökkentése a kis- és középvállalkozásoknál - 2004. 12. 15.
- Az ügynökség új jelentése, A munkahelyi egészség és a biztonság előmozdítása az európai kis- és középvállalkozásoknál: KKV-finanszírozási program 2002-2003 bemutatja, hogy egy viszonylag kisterjedelmű európai finanszírozási program miként segített több, mint ötven projekt révén a kis- és középvállalkozásoknál a munkahelyi egészség és biztonság javításában.
- A fogyatékkal élő munkavállalók jobb munkalehetőségeinek előmozdítása - 2004. 12. 03.
- Az Ügynökség új tájékoztató kiadványt szerkesztett a fogyatékkal élő személyek munkahelyi biztonságáról. A füzet a fogyatékkal élő személyek foglalkoztatásának kulcsfontosságú területét tekinti át, nevezetesen: miként lehet számukra megkülönböztetés nélkül biztosítani az egészséges és biztonságos munkahelyet.
- Az európai építőipari ágazatban jobb munkaszervezéssel évente 300 életet lehetne megmenteni és mintegy 500 000 balesetet megelőzni - 2004. 11. 23.
- A Danmarks Radio (DR) multimédia házának építése során a balesetek számának csökkentése érdekében alkalmazott, kivételesen hatékony dán munkavédelmi irányítási rendszer egyike annak az öt kezdeményezésnek, amely az idén elnyerte az európai építőipar biztonságának és egészségvédelmének javításáért járó, tekintélyes Helyes Gyakorlat díjat.
- Az európai építőipari ágazatban jobb munkaszervezéssel évente 300 életet lehetne megmenteni és mintegy 500 000 balesetet megelőzni - 2004. 11. 23.
- A Danmarks Radio (DR) multimédia házának építése során a balesetek számának csökkentése érdekében alkalmazott, kivételesen hatékony dán munkavédelmi irányítási rendszer egyike annak az öt kezdeményezésnek, amely az idén elnyerte az európai építőipar biztonságának és egészségvédelmének javításáért járó, tekintélyes Helyes Gyakorlat díjat.
- Vezető építőipari szervezetek iránymutató nyilatkozatot írtak alá az ágazat egészségvédelmi és biztonsági színvonalának emelése végett - 2004. 11. 22.
- Signed version of the Bilbao Declaration available in PDF format.
- Az európai építőipari ágazatban jobb munkaszervezéssel évente 300 életet lehetne megmenteni és mintegy 500 000 balesetet megelőzni - 2004. 10. 27.
- Az Európai Munkavédelmi Ügynökség által kiadott legújabb jelentés szerint az építkezések megkezdése előtti gondosabb tervezéssel, munkaszervezéssel és anyagbeszerzéssel az európai építkezéseken a munkahelyi balesetek 60%-át, a halálos kimenetelű baleseteknek pedig több, mint 25%-át lehetne elkerülni.
- Az Ügynökség által közzétett Eurostat adatok szerint tovább csökken, de továbbra is elfogadhatatlanul magas az építőipari balesetek száma - 2004. 10. 21.
- Az Európai Munkavédelmi Ügynökség magazinjának legutóbbi számában közzétett újabb statisztikai adatok szerint az európai építőipari ágazatban bekövetkező balesetek száma 1994 óta folyamatosan és meredeken csökken, de még mindig elfogadhatatlanul magas.
- Korai kezdet – tartós biztonság - 2004. 09. 28.
- A munkahelyi biztonság és egészségvédelem iskolai és egyetemi oktatásba történő beépítése az EU területén számos iparágban, de különösen a fiatal dolgozók körében kulcsfontosságú a munkavégzéssel kapcsolatos balesetek és megbetegedések magas előfordulási arányának csökkentésében – állapítja meg az Európai Munkavédelmi Ügynökség egy új jelentése.
- Az oktatási szektoron belüli erőszak és egyéb egészségi kockázatok leküzdését elősegítő új javaslatok - 2004. 09. 06.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség új javaslatok megjelentetésével igyekszik hozzájárulni a tanárokat és az európai oktatási szektor más dolgozóit fenyegető erőszak és egyéb egészségi veszélyek minél nagyobb mértékű csökkentéséhez. A közelmúltban végzett tanulmányok szerint a szektor fizikailag bántalmazott dolgozóinak száma 4%-ra, a fenyegetés vagy megfélemlítés valamilyen formájának kitett dolgozók száma pedig 12%-ra tehető, ami a személyzet egyre nagyobb mértékű cserélődését, és egyre gyakoribb távolmaradását vonja maga után.
- A halászat biztonsága - 2004. 07. 26.
- A közelmúltban az Európai Munkavédelmi Ügynökség kiadásában jelent meg az Európa kis halászhajóinak kapitányai számára készült első biztonsági és egészségvédelmi útmutató.
- A munka minőségének javítása az Európai Unióban - 2004. 07. 14.
- A 2003-as éves jelentés szerint a weblap specifikus problémaköröket megvilágító, új részekkel és online kiadványokkal való bővítésének köszönhetően az Ügynökség tovább erősítette Európa legfőbb internetes munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi információforrásaként betöltött vezető pozícióját.
- Az európai szociális partnerek elsőként írták alá a ’Biztonságban építkezni’ kampány chartát - 2004. 06. 29.
- Az európai építőipar két szociális partnere, a kontinens több mint 80 szakszervezetét és szövetségét képviselő FIEC és EFBWW, aláírta az Európai Munkavédelmi Ügynökség által ’Biztonságban építkezni’ szlogen alatt beindított új kampány chartáját.
- A Munkahelyi Biztonság és Munkaegészségügy Európai Hete 2004 - 2004. 04. 30.
- Az Európai Munkavédelmi Ügynökség mai kampánynyitóján közölt adatok szerint az európai építőipar biztonsági és egészségvédelmi szintjének emelése évente nem kevesebb, mint 1.300 életet menthetne, és 850.000 súlyos sérülést előzhetne meg.
- Az építkezések kockázatainak sikeres megelőzése - Helyes Gyakorlat Díjak 2004 - 2004. 04. 19.
- Az Ügynökség az idén immár ötödik alkalommal hirdette meg a munkahelyi biztonság és egészségvédelem terén alkalmazott helyes gyakorlatot európai szinten jutalmazó díjakat. A 2004-es díjak az építkezések és az építéssel kapcsolatos tevékenységek során fennálló kockázatok megelőzéséhez jelentősen és újító módon hozzájáruló vállalatokat vagy szervezeteket részesítik elismerésben.
- A biztonság és az egészségvédelem üzenetének terjesztése és elfogadtatása a kibővült Európában - 2004. 03. 25.
- A 2004. május 1-i bővítés kapcsán Európa-szerte tapasztalt lázas készülődés részeként az Európai Munkavédelmi Ügynökség kilenc új nyelvvel egészítette ki testületi honlapjának (http://agency.osha.europa.eu) interfészét.
- Az Európai Munkavédelmi Ügynökség és a Japán Ipari Biztonsági és Egészségvédelmi Szövetség erőegyesítése a munkahelyi biztonság és egészségvédelem javítása érdekében - 2004. 03. 05.
- Az Európai Munkavédelmi Ügynökség internetes információs hálózata (http://osha.europa.eu) új tagként üdvözli a Japán Ipari Biztonsági és Egészségvédelmi Szövetséget (JISHA).
- A munkahelyi stressz az európai vezetők 79%-át érinti, a vállalatoknak azonban csak kevesebb mint harmada vezetett be intézkedéseket ez ellen. - 2010. 06. 03.
- A legnagyobb európai munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági felmérés első eredményei szerint a pszichoszociális kockázatok (például a stressz, az erőszak és a zaklatás) egyre nagyobb aggodalomra adnak okot az európai szervezetekben. Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA) az új adatokat 2010. június 3-án a munkahelyi egészségvédelemmel és biztonsággal kapcsolatos közösségi stratégia (2007–2012) félidős értékelő konferenciáján hozta nyilvánosságra.
- A világ legnagyobb munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági kampánya egyre sikeresebb - 2009. 12. 07.
- Az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség által szervezett, Egészséges Munkahelyek Kampány, amely a világ legnagyobb munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági kampánya, több emberhez ért el, mint valaha az Ügynökség az európai munkások biztonsága érdekében folytatott munkájának köszönhetően.

