A biztonsággal és egészségvédelemmel foglalkozó európai jogszabályok
Az Európai Unió működéséről szóló szerződés 153. cikke (az EKSz. korábbi 137. cikke) alapján a munkahelyi biztonság és egészségvédelem terén közösségi intézkedések széles körét fogadták el. Az európai irányelvek jogilag kötelező erejűek, és azokat a tagállamoknak át kell ültetniük a nemzeti jogukba.
A széles alkalmazási körű keretirányelv , valamint a a munkahelyi biztonság és egészségvédelem meghatározott szempontjaira összpontosító további irányelvek jelentik az európai biztonsági és egészségvédelmi jogszabályok alapját .
Ezek az irányelvek minimumkövetelményeket és alapvető elveket határoznak meg, mint például a megelőzés és a kockázatértékelés elvét, valamint megállapítják a munkáltatók és az alkalmazottak felelősségeit. Ezenkívül egy sor európai iránymutatás az európai irányelvek, valamint az európai szabványügyi szervezetek által elfogadott európai szabványok végrehajtásának megkönnyítésére törekszik.
Az alábbi részek az európai jogszabályokról, azok végrehajtásáról és a munkahelyi biztonsággal és egészségvédelemmel foglalkozó egyéb gyakorlati dokumentumokról nyújtanak tájékoztatást.
A munkahelyi biztonságról és egészségvédelemről további tájékoztatás található az Európai Bizottság Foglalkoztatási, Szociális és Esélyegyenlőségi Főigazgatóságának honlapján.
A munkahelyi biztonságra és egészségvédelemre vonatkozó bizottsági stratégia (2007-2012) európai és nemzeti szintű intézkedések sorát határozza meg annak érdekében, hogy a foglalkozási balesetek és megbetegedések terén összesen 25%-os csökkenést érjenek el az EU-ban.
A munkahelyi biztonság és egészségvédelem területére vonatkozó nemzetközi jogszabályokkal kapcsolatos tájékoztatásért látogassa meg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) honlapját és tanulmányozza a vonatkozó végrehajtási jogszabályokat .

